Sok ferencvárosi szurkoló tiltakozik az FTC biztonsági szabályzata ellen, őket is sok szeretettel várta a klub edzőközpontjába soros bajnoki mérkőzésére a fanatikusok csapata, a Ferencvárosi FC.

Közel 200 zöld-fehér drukker gyűlt össze péntek este a Népligetben, a korábbi NB I-es futballista, Váczi Zoltán debütáló mérkőzésére a szurkolói alakulat kispadján, amelyen a Kelen SC volt az ellenfél.

A hazaiak nagy elánnal kezdték a találkozót, több nagy gólhelyzetet is kialakítottak, azonban az első félidőben nem tudták bevenni a vendégek hálóját.

""

A második játékrész paprikásabb hangulatban folytatódott, főleg miután egy eladott labda után egy a lelátóról tisztának tűnő, tizenhatoson belüli szerelés után a játékvezető második sárga lappal kiállította az FFC középpályását, az NB III-as Csepeltől érkező kölcsönjátékost, Szemán Lajost.

A kisebb perpatvar után a büntetőt Garamszegi helyezte Détári István (világválogatott labdarúgónk unokaöccse) kapujába.

Az ellentámadásnál a labda oldalvonalon kívülre került, amely után a zöld mezesek gyorsan akarták elvégezni a bedobást, azonban a játékvezető ezt nem engedte a Kelen cseréje miatt, amely után Baranyi Péter felfokozott állapotban elrúgta a labdát, megkapva második sárga lapját, a csapatkapitány, Katus István továbbnehezítette a fradisták dolgát, reklamálásával azonnali piros lappal leküldte a pályáról a játékvezető.

""

Hármas emberhátrányban nagyobb fokozatba kapcsoltak a hazaiak, így is beszorították a dél-budaiakat tizenhatosukra, és egy védelmi hibát követően Németh Emánuel góljával egyenlítettek és a pokol elszabadult a lelátón.

Vörös Ferenc azonnal lelohasztotta a szurkolók lelkesedését középkezdés után elért találatával, de az FFC a 91. percben egyenlített: Balló Harold szabadrúgása után a kapusról kipattanó labdát Szirmai Dávid kotorta a kapuba.

Hatalmas ünneplés vette kezdetét a lelátón, a játékvezető pedig úgy döntött, hogy lefújja a találkozót.

Váczi Zoltán egy hősies, 2-2-es döntetlennel kezdett a Fradi-szurkolók kispadján.